Nem könnyű úgy írni cselekvőként Eru Ilúvatarról vagy az ainukról,
hogy nem személyesítem meg őket, hanem az univerzum energiájaként beszélek
egy tudatos ténykedésről, amivel végül csillagrendszerek születnek . A különféle vallásokra gondolva az
ember leginkább emberformával, emberléptékkel képes azonosulni. A
határtalanságban elveszik, és inkább becsukja a szemét.
Tolkien ezért bravúrosan oldja meg ezt a problémát is, ahogy lehetőséget teremt
az ainuknak, hogy alakot öltsenek, és belőlük legyenek a Föld Erői, a Valák.
Az sem könnyű, hogy az Ainulindale, vagy a Valaquenta szövegeit
saját kútfejből szövegezzem meg anélkül, hogy ne Tolkien szavait használnám,
ne idéznék. Ezek nem igazán történetek, hanem gondolatok, leírások. Ahogy a
Bibliát és más egyetemes vallási könyveket is magyarázzák a tudósaik, ahhoz
nagy belemélyedés és teljes ismeret szükséges. Sok újraolvasással és
tanulmányozással jöhet elő, amivel én nem rendelkezem.
A szilmarilokat az író nem önálló regénynek szánta, mint A
hobbitot vagy A Gyűrűk Urát, hanem az alkotás alapjának, amivel megalkotta a
történetek teljes, mindent átfogó hátterét. A majd ötszáz oldalas könyvben
vannak olyan részletesen kidolgozott fejezetek is, amelyek önállóan, akár regényként
is megállják a helyüket.